Üres hűtőszekrényt tisztít egy fiatal nő.

Az nagyon dicséretes, ha valaki rendet és tisztaságot tart az otthonában, ennek ellenére lehetnek a lakásban olyan helyiségek vagy tárgyak, amelyek nyüzsögnek a baktériumoktól. Ez akkor a legnagyobb probléma, ha kézmosás után megérinted azt a bizonyos tárgyat abban bízva, hogy semmi sem történhet, de közben a kezeden újra hemzsegni kezdenek a különféle kórokozók.

Lehet, hogy nem is gondolnád, de a fogkefetartó az egyik legkoszosabb tárgy a lakásban. Még akkor is, ha rendszeresen megtisztítod, akkor is nyüzsöghetnek rajta a baktériumok, az élesztő gombák, de még a penész is megtelepedhet rajta. Ezért ajánlatos a fogkefetartót hetente legalább kétszer alaposan elmosni, ha lehet, akkor forró szappanos vízzel.

A fürdőszobaszőnyeg is hemzseghet a baktériumoktól, hiszen folyamatosan vizes, ugyanis zuhanyozás vagy fürdés után legelőször erre a szőnyegre lépünk rá. Ennek a szőnyegnek soha nincs elegendő ideje maximálisan megszáradni, hiszen folyamatosan nedvesen tartjuk. Azonban ha minden egyes zuhanyzás után a zuhanyrúdra akasztjuk, van ideje arra, hogy alaposan kiszáradjon. Amikor a szőnyeg már száraz, akkor szórj rá egy kis szódabikarbónát, hagyd rajta 30 percig, majd alaposan porszívózd fel. Ezt minden egyes alkalommal megteheted, és a legjobb, ha hetente ki is mosod a fürdőszobaszőnyeget.

Gondoltad volna, hogy a konyhai mosogató több baktériumot tartalmazhat, mint egy WC-csésze? Hiszen a konyhában tisztítjuk meg a zöldségeket, készítjük elő főzéshez az ételeket, azaz rengeteg olyan anyaggal találkozik, amelyek egy pillanat alatt megfertőzik. A mosogató dugója sem kivétel ez alól, így hetente kétszer mindenképpen tisztítd meg a dugót és alaposan takarítsd, illetve fertőtlenítsd a mosogatót is. Erre nagyon jó az ecet, a szódabikarbóna, a citromlé vagy a grépfrútcsepp, amely nemcsak a mosogató, hanem minden konyhai eszköz fertőtlenítésére is alkalmas.

Ha nem tartod rendben a hűtőszekrényt, akkor ez is egy nagyszerű fertőzési forrás lehet. A hűtőszekrényben soha ne tárolj koszos, penészes, lejárt szavatosságú ételeket. Minden legyen műanyag dobozban. Külön tárold a húsételeket, a zöldségeket, a tejtermékeket. Hetente egyszer törölgesd át a hűtő rekeszeit és polcait meleg vízben feloldott ecetes vízzel, majd csepegtess egy kevés grépfrt cseppet egy puha törlőkendőre és ezzel is törölgesd át a hűtőszekrényt. Végül vágj ketté egy citromot vagy grépfrútot, facsard ki a levét, majd szedegesd ki a gyümölcs húsát. Ezután töltsd meg szódabikarbónával, csepegtess rá grépfrútcseppet, helyezd mindkettőt két kisebb tányérkára és helyezd ezeket a hűtőszekrény két egymástól távolabb elhelyezett polcaira. Ez a szódabikarbónás elegy nemcsak fertőtlenít, de a kellemetlen szagokat is magába szívja.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*