Emlővizsgálat saját mellen tapintással.

Sok olyan élettörténetet hallottam, hogy valaki azért kereste fel az emlőcentrumot, mert valamit talált a mellében és annyira megijedt, hogy másnap első útja a nőgyógyászához vezetett, aki továbbirányította mellultrahangra vagy mammográfiára. Természetesen akik az önvizsgálat során valami szokatlant, valami nem odaillőt tapintanak ki a mellükben, jól is teszik, hogy azonnal kivizsgáltatják magukat, de a legjobb az volna, ha a nők rendszeresen járnának a szűrővizsgálatokra és nemcsak akkor kezdenének el aggódni, amikor baj van. Persze két vizsgálat között is lehet beteg valaki, de a rendszeres vizsgálatok mellett az önvizsgálat is hasznos, amely sok esetben életmentő is lehet.

A nőknek már húszéves koruk után rendszeresen kellene emlővizsgálatot tartaniuk. Ezt a legcélszerűbb a menstruációs periódust követően elvégezni, hiszen a menstruáció végén a legpuhábbak a mellszövetek és ilyenkor minden apróságot könnyedén kitapinthatunk. A menstruáció ideje alatt azonban nem sok értelme van az önvizsgálatnak, hiszen ilyenkor a mell megduzzad és meglehetősen érzékeny is.

Sokan azért nem vizsgálják a saját melleiket meg sohasem, mert pontosan nem is tudják, hogy ezt hogyan is kell elvégezni. Ebben szeretnénk most egy kis segítséget nyújtani. Állj egy nagy tükör elé, amely nem torzít. Első lépésként azt kell alaposan megnézned, hogy nem tapasztalsz-e valamilyeni változást az emlőiden. Milyen tünetekre figyelj? Mi lehet gyanús? Ha a két mell mérete jelentősen eltér egymástól. Természetesen nekünk, nőknek nem egyformák a melleink, de ha a méretkülönbség csak az utóbbi időben vált szembetűnővé, akkor lehet, hogy ez kivizsgálásra szorul. Aggodalomra adhat okot, ha a bőr felszínén változásokat tapasztalsz, vagy megvastagodott a bőr, vagy a mellbimbók befelé fordulnak, esetleg váladékoznak. Ha a melled rendellenesen telt, vagy itt-ott behúzódik, ez is eltér a megszokottól. Vizsgáld meg a melleidet minden irányból csípőre tett kézzel, majd megemelt karokkal is.

Majd ha alaposan megtekintetted a melleidet, akkor emeld fel a bal karodat, majd a jobb kezeddel, zárt ujjakkal, körkörös mozdulatokkal tapintsd át a bal melledet. Ilyenkor a mellekben kialakult göbökre és csomókra kell koncentrálni. Ha mindent rendben találtál, akkor végzed el a tapintásos vizsgálatot a másik melleddel is.

Ha álló pozícióban semmi rendelleneset nem tapasztaltál, akkor feküdj le hanyattfekvésben, tegyél egy kispárnát a bal vállad alá, a bal karodat pedig nyújtsd a fejed fölé. Jobb kezeddel vizsgáld át a bal melledet. Haladj kívülről befelé, a mellbimbó irányába, körkörös mozdulatokkal. Tapintsd meg a mellbimbót is és nézd meg, hogy jön-e belőle váladék. Majd tapintsd át az emlő és a hónalj közötti területet, aztán a hónaljat is alaposan nézd át. Először úgy, hogy felemeled a karod, majd a törzsed mellé helyezed azt. Ismételd meg a vizsgálatot ugyanilyen sorrendben a másik melleddel is!

Mindenképpen keresd fel a nőgyógyászodat, ha bármilyen rendellenességet tapasztalsz. Legyen az a mellbimbó váladékozása, vagy göb, csomó az emlőben. Lehet, hogy fogsz találni valami szokatlant a vizsgálat során, főleg, ha még csak most először végeztél emlővizsgálatot. Nagyon fontos, hogy ne ijedj meg, és ne diagnosztizáld önmagad, ezt hagyd az orvosra. Az esetek többségében semmi komoly dolog nincs a háttérben, de jobb óvatosnak lenni. Ha a rendszeres önvizsgálat az életed részévé vált, akkor már te magad is sokkal könnyebben észre tudod venni a kisebb-nagyobb elváltozásokat a melledben, a melleden. De bármilyen szokatlant is tapasztalsz, csak akkor nyugodj meg, ha az orvosi vizsgálatok is azt támasztják alá, hogy nincs semmi bajod.

Ha női ágon az emlődaganat miatt érintett volt valamelyik családtagod, akkor érdemes kikérni szakorvos véleményét, hogy mikor és milyen időközönként vizsgáltasd ki magad. Nőgyógyászhoz célszerű évente eljárni, ő minden alkalommal elvégzi a tapintásos vizsgálatot, de mammográfián is rendszeresen érdemes megjelenni. Ha az orvos másképp nem javasolja, akkor 30-45 éves korig 3 évente, 45-65 éves kor között 2 évente, de 55 év felett inkább évente kellene megjelenni a szűrővizsgálatokon a szakmai ajánlás szerint. Ha valaki az önvizsgálat során valamilyen különöset tapasztalt, akkor soron kívül keressen fel szakrendelést és ne várjon a vizsgálattal, ne halogassa azt, mert daganatos megbetegedésnél minden nap számít. Az esetek többségében nagyon jók a kilátások, ha a betegséget idejében észreveszik és kezelni kezdik.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*