Brad Pitt a Pénzcsináló (Moneyball) című film egyik jelenetében.

A Pénzcsináló (Moneyball) című film Michael Louis valós történetét bemutató könyve alapján készült. A film főszerepét Brad Pitt alakítja.

Billy Beane (Brad Pitt) maga is baseballozott, mégsem lett belőle szupersztár, talán azért, mert saját maga sem hitt az eredményeiben és a tehetségében. Végül valóban nem lett belőle sztár, de csapatfigyelő, majd később az Oakland Athletics vezető menedzsere igen. Többek között az volt az egyik feladata, hogy kiszűrje a jó játékosokat, a tehetségeket, ahogyan annak idején azt vele is tették. Billy még az egyetemet is otthagyta, hogy csak a baseballnak szentelhesse az életét, persze mégsem lett belőle egy őstehetség és nagy sztár sem. Ezért vált belőle menedzser. Meg volt róla győződve, hogy munkájához elegendő a belső megérzéseire hallgatnia, azonban nagyot tévedett.

Erről győzi meg őt Peter Brand is, aki a Yale-n végzett közgazdászként és akit történetesen Billy útjába sodort az élet. Peter egy olyan programot hozott létre, amely statisztikai elemzéseket végez a baseballjátékosokkal kapcsolatban. Hamarosan Billy is társul a fiatal közgazdászhoz, így olyan játékosokat karolnak fel, akikről már mindenki lemondott. A film tehát ennek a programnak, rendszernek a stratégiáját írja és vezeti le, majd bemutatja, hogy építik ki és vetik be. A program a kezdetekben nem hozza a várva várt eredményeket, de a későbbiekben a rengeteg munka, a belefektetett energia megtérül, és a sikert is megtapasztalhatják. Peter Brand (Jonah Hill) Billy asszisztense és tanácsadója lesz ebben a küzdelemben.

A Pénzcsinálók című film két kategóriában is elnyerte a New York-i filmkritikusok díját, 2011-ben. Az egyik kategóriában – a legjobb főszereplő – Brad Pitt tarolhatott, míg a másik kategóriában – legjobb forgatókönyv – Aaron Sorkin és Steven Zaillian volt a két díjazott. Brad Pitt sok olyan filmben alakított, ahol a sármos külseje és a csibészes mosolya miatt szerethettük meg és zárhattuk őt a szívünkbe. Ebben a filmben ezúttal nem a külsejével hívja fel magára a figyelmet, hanem a színészi munkájával, ugyanis fantasztikusan alakítja a menedzser szerepét, akinek éretten, önzetlenül és felelősségteljesen kell gondolkodnia.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*