Asztrológiai jegyekkel díszített üres tányér, mellette kés és villa.

Az asztrológusok szerint minden csillagjegy szülöttének megvannak a maga étkezési szokásai, mindegyikük sajátos módon készíti el az ételeit és minden csillagjegynek van valamilyen kedvenc étele. Közülük néhányan a hagyományos ételeket kedvelik, mások előszeretettel kísérleteznek egzotikus ételekkel, megint mások szinte bármit megesznek, mert egyáltalán nem válogatósak.

A Kos jegy szülötte nagyon szereti a forró, fűszeres ételeket, mert ez energizálja őt. Sok időt nem veszteget az étkezésre, mert mindig rohan, kapkod, emiatt nem is rágja meg rendesen az ételt. A Kosnak óriási étvágya van, a konyhában szeret kísérletezgetni és imádja a fehérjében gazdag étrendet, mert érzi, hogy erre van a szervezetének szüksége. Fontos tanács, hogy táplálkozzon lassan és lehetőleg kerülje az alkoholtartalmú italokat.

A Bikák igaz ínyenceknek számítanak, akik imádják a gasztronómiát. Nagy étvággyal rendelkeznek, és nagyon szeretnek enni. Minden ételtől azt várják, hogy élessze fel az érzékeit. Mivel a minőség is fontos nekik, így az ételen nem szeretnek spórolni, mert mindenből a legjobbat veszik meg. A fogyókúrát kínzásként, a főzést örömként élik meg. A legnagyobb bűnük, hogy imádják az édességeket, a kenyeret és a tésztaételeket. Hasznos tanács lehet számukra, hogy az édességeket gyümölcsökkel váltsák ki.

Az Ikrek szülöttje általában nem túlsúlyos. Szereti az éttermeket és az étkezések közben beszélgetést fontosabbnak tartja, mint magát az ételt. Enni ugyan nem, de főzni nagyon szeret. A konyhában ugyanis kiélheti a kreativitását és itt kedvére kísérletezgethet. Szereti az egészséges ételeket, ezért csak ritkán betegszik meg, viszont mivel nem szeret enni, ezért nem is csinálja rutinszerűen azt. Pedig a rendszeres étkezés is hozzátartozik az egészséges életmódhoz.

A Rákok imádják a kulináris élvezeteket. Imádják a házi készítésű ételeket, e jegy szülötte nagyon sok receptet őriz a nagymamájától is. Mindig minőségi alapanyagokból süt-főz és a vendégei soha nem bírnak ellenállni a specialitásainak. Sajnos gyakran többet fogyasztanak a kelleténél, főleg ha érzelmi válságba keverednek, és emiatt gyakran túlsúlyosak vagy elhízottak. Azonban mivel hajlamosak az emésztőrendszeri problémákra, ezért alaposan át kellene gondolniuk az étkezési szokásaikat. Lényeges, hogy a jegy szülöttei megtanulják kontrollálni az érzelmeiket és azt, hogy ne evésbe fojtsák a bánatukat.

Az Oroszlánok is szeretnek enni, de nem ám akárhol, hanem luxuséttermekben. Annak ellenére, hogy nem nagyon szeret főzni, gyakran hívja meg a szeretteit vendégségbe, és ilyenkor nagyon alaposan ki is tesz magáért. A gyomra erős, de gyakran vannak szívpanaszai egy-egy kiadós étkezés alkalmával, főleg ha ezek a táplálékok nem gazdagok vitaminokban és ásványi anyagokban. Asztrológusok a sok zöldség- és gyümölcsfogyasztást javasolják számukra.

A Szűz jegyűeknek érzékeny a gyomruk, így nagyon meg kell fontolniuk, hogy milyen ételeket esznek. Mivel lassú az anyagcseréjük, ezért minél több friss gyümölcsöt és zöldséget kellene fogyasztaniuk, hogy megfelelő legyen az emésztésük. Szeretnek főzni és jól is használják a fakanalat. Ételt nem szeretnek kidobni, így a hűtőszekrényben megtalálható ételmaradékokból is képesek ellenállhatatlan és finom ételt varázsolni. A Szüzek fogyasszanak könnyű, jól emészthető ételeket, így elkerülhetik a gyomorfájdalmakat.

A Mérlegek a táplálékok szerelmesei, ugyanis imádnak enni. Ugyanúgy kedvelik az előételt, mint a főételt, a salátát, a desszertet és természetesen a finom borokat is. Szeretik étkezés közben is jól érezni magukat, ezért gondosan ügyelnek a terítékre, az evés közbeni hangulatról pedig ők maguk gondoskodnak. Néha nagyobb figyelmet fordítanak az ételek megjelenésére és a terítékek elrendezésére, mint az étel ízére. Ha a Mérleg jegyű szeretné megőrizni az alakját, édességeket csak módjával fogyasszon.

A Skorpió imádja a magas kalóriatartalmú ételeket, így még egy alapos vacsora után is éhséget érez. Egy üres hűtőszekrény szó szerint az őrületbe képes kergetni. Meglehetősen válogatós a jegy szülötte és nem is tudja megjátszani magát, ha vendégségben van és megkérdezik tőle, hogy ízlett-e az étel. Annak ellenére, hogy szeret enni, nem egy hízékony alkat. A legjobb, ha kerüli a gyorséttermi ételeket és kevesebb alkoholt fogyaszt, viszont javasolható, hogy igyon több vizet és kellemes ízű gyógyteákat.

A Nyilas kíváncsi természetű és szeret kísérletezni, akár még a konyhában is. Imádja az egzotikus, fűszeres ételeket. A szélsőségek embere. Van úgy, hogy napokig csak habzsol, aztán alig eszik valamit. Mivel hajlamos sok esetben túlenni magát, ezért gondok lehetnek az emésztésével, a vérnyomásával és még az elhízástól is tartaniuk kell. A legjobb tanács számukra, hogy étkezzenek naponta hatszor kisebb adagokat és kerüljék el a túlevést.

A Bakok az étkezésben nem a mennyiségre, hanem a minőségre hajtanak. Szeretnek nyugodt légkörben étkezni, ez számukra rendkívül fontos. Szeretik az esti, családi vacsorákat, attól azonban rosszul vannak, ha valaki a tányérjukról falatozik. A jegy szülötte szereti a házias ételeket, ezért párválasztásánál fontos, hogy ne csak ő, hanem a párja is nagyon jól tudjon ilyen ételeket főzni. Szereti a túl sós ételeket, márpedig ebből mindenképpen vissza kell vennie.

A Vízöntők az alacsony kalóriatartalmú ételek mellett teszik le a voksukat, de néha elcsábulnak és egy gyorsétteremben kötnek ki. Ennek a jegynek a szülöttei humanitárius okokból gyakran vegetáriánusok, imádják a gyümölcsök és a zöldségek ízét. Nem olyan gyakran főznek, ilyenkor sem szeretik lépéséről-lépésre követni a receptben leírtakat. Szeretik, ha szárnyal a képzelőerejük, így gyakran teljesen más ételt főznek, mint ami a receptben szerepel. Sajnos késő este is szeretnek enni és sok kávét fogyasztanak. Márpedig ezen változtatniuk kellene.

A Halak szeretik az élet örömeit, így enni is imádnak. Kedvelik az egyszerű ételeket, de a különlegeseket sem utasítják vissza. Szeretnek jó társaságban étkezni, de a gyertyafényes, romantikus vacsorától sem riadnak vissza. Az alkoholt is kedvelik, ezzel viszont nem nagyon tudnak mértéket tartani. Ennek mennyiségét mindenképpen csökkenteni szükséges, illetve sok-sok vizet kellene fogyasztania és rendszeresen méregtelenítő diétát kellene tartania a jegy szülöttének.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*