Asztrológiai csillagjegyek egy világórán.

Az embereket már ősidők óta érdekli a csillagok járása. Aztán asztrológusok születtek és az egyre több tudásanyag birtokában egyre több és több információt tudtak meg a csillagokról. Létrejöttek a csillagjegyek, vagyis ma már mindenki tudja, hogy mely csillagjegy szülötte és egyesek kíváncsiak is arra, hogy mit árul el róla a horoszkópja. A csillagjegyünk sok mindent elmond rólunk, a személyiségünkről, még azt is, hogy milyen edzésforma passzol leginkább hozzánk.

A kos szeret a figyelem középpontjában lenni és nagyon szeret versenyezni. Imádja, ha személyre szabottan foglalkoznak vele, ezért a legjobb, amit tehet, hogy felfogad egy személyi edzőt, aki egy edzéstervet dolgoz ki számára.

A bika nagyon kedveli a művészeteket, éppen ezért számára a tánc javasolható elsősorban. A bika amellett, hogy imádja az érzelmeit például táncban kifejezni, nagyon vágyik arra is, hogy az edzések, amelyeken részt vesz, intenzívek legyenek.

Az ikrek jegyben szülöttek nagyon hamar elunnak bármit, így számukra a nagy intenzitású intervall edzések javasolhatók. Az intervall edzések nagyon változatosak, tempósak, így bizonyára az ikrek szülötte sem fog soha unatkozni az edzéseken.

A rákok nem nagyon szeretnek egyedül edzeni, számukra a közösségi edzéseket lehet ajánlani. A csoportos edzések adják meg számukra a motivációt, így a rákok ugyanolyan jól érzik magukat egy jógaórán, mint egy spinning edzésen.

Az oroszlánok odavannak a teljes testet átmozgató edzésekért. Nagy bennük a versenyszellem, erős akarattal vannak megáldva és hatalmas bennünk a motiváció, nem beszélve a bennük rejlő bizonyítási vágyról.

A szűzek nagyon kritikusak önmagukkal szemben. A jegy szülöttei imádják a barre edzéseket, amelyek az egész testet átmozgatják és formálják is. Hiszen a bemelegítés során a felsőtest kerül átmozgatásra, majd az alsó régiókat a balettórákon tartják karban. Súlyzós gyakorlatok is színesítik a palettát, a jógának pedig a nyújtásban van kitüntetett szerepe. A barre edzés a kardio- és a mélyizomerősítő edzés kombinációjaként is tekinthető.

A mérlegeknek van egy vad oldala is. A bennük lévő feszültség levezetésére a kickbox javasolható, amely az egész testüket átmozgatja és energiával tölti őket fel.

A skorpiók szeretnek nagy terveket szövögetni és nagy célokat, álmokat megvalósítani. A futás illik leginkább hozzájuk. Mivel nagyon kitartók, a maratoni futás egy nagyszerű edzésmód lehet számukra.

A nyilasnak erősek a szociális kapcsolatai és egy végtelenül szenvedélyes és kalandos személyről van szó. Szereti a kihívásokat, így a sziklamászást neki találták ki.

A bak szülöttei nagyon kemények és határozottak, ezért csakis valamilyen komoly és szintén kemény edzések passzolnak hozzá leginkább. Ilyen lehet például az ironman edzés, amely extra kemény és nagy fegyelmezettséget kíván.

A vízöntő imádja a csapatsportokat. Mivel buzog benne a versenyszellem, ezért mindent meg is tesz a csapata győzelméért.

A halak általában szeretnek befelé fordulni, így a jóga tökéletes választás számukra. A jógagyakorlatok lehetővé teszik, hogy foglalkozzanak a testükkel, ápolják a lelküket és kapcsolatot teremtsenek a spirituális oldalukkal.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*