Asztalra szórt kristálycukor kis kanálban, mellette kockacukrok.

A cukrot az utóbbi időszakban főbűnösnek kiáltották ki, hiszen a mértéktelen cukor- és édességfogyasztás olyan betegségek kialakulásához vezethet, mint depresszió vagy éppen szívbetegségek.

Kutatások során igazolódott, hogy a túlzásba vitt cukorfogyasztás elősegíti a szívbetegségek kialakulását. Már azok esetében is jelentősen megnövekszik a kockázat, akik a napi minimális cukormennyiségnél 25 százalékkal több cukrot fogyasztanak és ezt rendszeresen, azaz mindennap teszik.

A kutatók összefüggést találtak a túlzásba vitt cukorfogyasztás és a korai Alzheimer-kór kialakulása között. A tudósok úgy vélik, hogy a glükóz kárt okoz a sejtek működésében és elősegíti annak a fehérjének a termelődését, ami ennek a degeneratív agyi betegségnek a kialakulását segíti elő.

A cukor a gyerekek viselkedésére is kedvezőtlenül hat. Azok a gyerekek, akik rendszeresen fogyasztanak cukrot, édességet, nemcsak hiperaktívak lesznek, hanem ingerlékenyebbek is, mint azok a kortársaik, akik csak mértékkel fogyasztanak édességeket. Gyerekek esetében meg lehet figyelni, hogy amikor nem kapnak cukrot vagy csak kevés cukrot vesznek magukhoz, akkor mennyivel nyugodtabbak, mint azokon a napokon, amikor cukrot és cukros ételeket, desszerteket fogyasztanak.

Amikor nem eszünk édességet vagy cukrot, akkor is eszünk. Hogy is van ez? A feldolgozott élelmiszerek például rengeteg hozzáadott cukrot tartalmaznak. Ha valaki csak ilyen ételeken él, akkor biztos lehet abban, hogy nemcsak a napi cukoradagját kapja meg rejtett formában, hanem annál jóval többet is.

A cukor egyik alternatívája a mesterséges édesítőszer. Szinte berobbantak a köztudatba, aztán szépen lassan kiderült, hogy például az aszpartám és a szuklaróz sem egészséges. Ezek a termékek ugyanis a bélrendszert betegítik meg amellett, hogy a bélflóra egyensúlyát is tönkreteszik. Jobban járunk, ha drasztikusan csökkentjük a bevitt cukormennyiséget és nem igazán keresünk alternatívákat. A cukorfogyasztás visszaszorítását követően azt vesszük észre, hogy sokkal jobban élvezzük az ízeket és később, ha megkóstolunk valamilyen édes dolgot, már émelyítőnek fogjuk találni azt.

Az alkohol májbetegséget okozhat. A cukornak is van ilyen sejtroncsoló hatása, mégpedig a nem alkoholos zsírmájbetegség kialakulásáért tehető felelőssé. Hiszen a cukor először csak gyulladást okoz a szervezetben, majd roncsolni a fogja a különböző szerveket.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*