Hideg zuhany alatt áll kezeit széttárva, becsukott szemmel egy fiatal lány.

Egyes kutatások eredményei arra mutatnak rá, hogy a testedzés utáni hideg vízzel történő zuhanyozás sokkal hatékonyabbá teszi a sportolást, mint a meleg vízzel végzett tisztálkodás. A vizsgálat szerint a hideg víz segítséget nyújt abban, hogy a szervezet minél hamarabb regenerálódni tudjon egy-egy izzasztó és megerőltető edzést követően, amely jelentősen igénybe veszi az izmokat.

Egy kutatás során futókat teszteltek. A sportolóknak fél órán keresztül futniuk kellett, majd intervall edzésen vettek részt. Ezt követően a csoport egyik felének hideg vizes zuhanyt kellett venniük, amely a szokásosnál alacsonyabb hemoglobin-szintet produkált náluk, illetve a szövetek oxigénellátottsága magasabb volt, mint azoknak, akik nem hideg vízben zuhanyoztak.

Az edzés utáni hideg vizes zuhanyozás mindezek mellett egyéb áldásos hatásokat is eredményez. Képes felgyorsítani az izmok regenerációját, serkenti a vérkeringést, így több vér jut a szövetekhez az artériákon keresztül. Ez kedvező hatással van a szív- és érrendszerre, a vérnyomásra, a vérkeringésre, segít kivédeni például az érszűkületet vagy az érelmeszesedést. Amennyiben elegendő vér áramlik az agyba, annak működésével sem lesznek problémák. A hideg zuhany emellett az immunrendszert is megerősíti, amely hatékonyabban képes szembeszállni a különféle fertőzésekkel és betegségekkel szemben. A hideg víz még a depressziós tüneteket is képes csökkenteni, mégpedig úgy, hogy aktiválódik a szimpatikus idegrendszer, és a hangulat meghatározásában kiemelkedő szerepet játszó noradneralin termelődik. A téli hónapok gyakran okoznak egyeseknél stresszes állapotot, depressziós hangulatot. Egy kísérlet során depresszióval küzdő személyeknek a tél hideg hónapjaiban hideg vízzel kellett zuhanyozniuk. Egy idő után a hangulatingadozástól szenvedő betegek teljesen hozzászoktak a hideg vízhez és ezzel együtt a hideg hónapok okozta stresszhez, és így jelentősen csökkent a borús és fagyos időszakhoz köthető búskomorságuk és kedvetlenségük.

A hideg víz nemcsak felfrissít, de csodálatosan széppé varázsolja hajunkat és bőrünket is. Moss a szokásos módon hajat, majd öblítsd azt le hideg vízzel. Néhány hideg vizes öblítést követően észre fogod venni, hogy hajad milyen pozitív átalakuláson megy majd keresztül. Sokkal erősebb, csillogóbb és élettelibb lesz, mint korábban. A hideg víz nem csupán fokozza a vérkeringést, de üdévé is varázsolja az arcbőrt. Reggelente mosakodj hideg víz és rózsavíz keverékével, arcod hamarosan egészségesen fog tündökölni és bársonyosan puhává, szinte hamvassá fog válni.

Azok, akik rendszeresen sportolnak és edzik a testüket, elengedhetetlen a hideg vízzel történő zuhanyzás, amely nem pusztán testük regenerációjához szükséges, hanem a sportteljesítményük növekedéséhez is.

A hideg zuhany azoknak is ajánlható, akik csak nehezen kászálódnak ki az ágyból, főleg a hideg, téli reggeleken. Garantálható a reggeli éberség és a 100%-os koncentráció, ha nem meleg vizes tusolással, hanem hideg vízzel történő zuhanyozással indítod a napod. Biztos lehetsz benne, hogy nem csupán a testedet fogja felpezsdíteni, hanem a lelkedet is felélénkítik a jéghideg vízcseppek.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*