Kövér férfi kockás ingben alulról, a hasa felől fotózva.

Akkor beszélhetünk elhízásról, ha valakinek a testsúlya a kívánatosnál legalább húsz százaléknál nagyobb. Az elhízásnak rengeteg oka lehet. A gyermekkori elhízásnak genetikai oka is lehet, ami ellen olyan sok mindent nem lehet tenni. Ha már valakinek a szülei is az elhízottak táborába tartoztak és az illető gyermekkorában is husisabb, ducibb volt, akkor kevés esély van arra, hogy felnőttként majd nádszálvékony lesz. Persze az egészséges életmóddal lehetővé válik, hogy kordában tartsa a testsúlyát, de drasztikus fogyásra az ilyen személy nem nagyon számíthat.

Egyes nők a terhesség során szednek magukra plusz kilókat, amelyektől aztán a szülés után sem tudnak megszabadulni. Ennek lehetnek hormonális vagy anyagcsere okai is, de általában abból fakad az elhízás, hogy túl sok kalóriát vesznek magukhoz és csak keveset mozognak. Az ideális testsúlynövekedés 10-15 kg között van, de akad olyan, aki ennek a duplájával rendelkezik, mire szülni megy. Azonban ez rengeteg egészségügyi kockázatot hordoz magában, amely nemcsak az anyát, hanem a magzatot is érintheti.

A nők egy része fogamzásgátlót szed, hogy ezzel akadályozzák meg a terhesség létrejöttét. Ezeknek a piruláknak a nagy része még mindig magas hormontartalommal bír, amely megnövekedett étvágyat és ezzel együtt testsúlynövekedést eredményez.

Sokan azért nem kívánnak leszokni a dohányzásról, mert attól tartanak, hogy ez drasztikus testsúlynövekedést fog eredményezni. Nos, a nikotinmegvonás valóban fokozhatja az étvágyat, de arról csak mi magunk tehetünk, ha édességekkel csillapítjuk az éhségünket, és így próbáljuk legyűrni a bennünk felgyülemlett feszültséget. Nassolás helyett érdemes minél több folyadékot fogyasztani, mozogni és egészséges rágcsálnivalókat készíteni, így elkerülhetővé válik, hogy elhízzunk.

A házasság is hizlal. Persze nem kell szó szerint érteni, de gondolom, mindenki sejti, hogy mire gondolok. Sok ember valóban elhízik, miután kimondja a boldogító igent, pedig ennek nem kellene így lennie. Igenis szánni kell időt arra, hogy mozogjunk, hiszen ki ne akarna tetszeni a párjának még 20, 30 vagy akár 40 év múlva is? Érdemes egészséges ételeket készíteni, így már a születendő gyermekek is olyan családba érkeznek, ahol fontos a helyes a táplálkozás és a testmozgás. Mivel a szülő egy követendő minta a gyermek számára, így csakis tőlünk függ, hogy a gyermekünknek mennyire lesz fontos a saját egészsége és mennyire fog odafigyelni az egészségére a jövőben. A szociális öröklődésnek kitüntetett szerepe van, hiszen a családtagok táplálkozási és életviteli szokásai általában nem térnek el egymástól.

A testsúlynövekedésnek szervi oka is lehet. Ilyen lehet például a pajzsmirigy-elégtelenség vagy a központi idegrendszeri megbetegedések. Ezeknél a betegségeknél nem olyan egyszerű a fogyás, de nem is lehetetlen. A kezelőorvossal kell életmódváltás előtt konzultálni és tőle mindenben segítséget, tanácsot kérni. A szakorvos személyre szabottan tud mindenkinek segítséget nyújtani, akár táplálkozásról, akár testmozgásról vagy bármilyen egyéb, életmódváltással kapcsolatos tényezőről is legyen is szó.

Az elhízás akaratgyengeségből is fakadhat. Az ilyen emberek esznek, ha bánatosak, ha vidámak, esznek unalmunkban, tévénézés közben, és akkor is valamilyen nassolnivaló után nyúlnak, ha önértékelési zavarban szenvednek, egyszóval az étkezés központi szerepet kap az életükben. Ha akarnának, akkor könnyűszerrel le tudnának fogyni, de ezek az emberek nagyon könnyen gyártanak mindenféle kifogást, hogy miért nem fogynak le, pedig lenne arra esélyük, hogy kevesebbet mutasson alattuk a mérleg, de egész egyszerűen nincs hozzá se kedvük, se erejük.

A nőknek sokkal nehezebb lefogyniuk, mint a férfiaknak, főleg negyvenéves kor után és a menopauza időszakában. Hiszen ilyenkor megviccelnek bennünket a hormonok, lelassul az anyagcserénk és még akkor is hízhatunk, ha sokkal kevesebb kalóriát veszünk magunkhoz, mint fiatalabb korunkban. Ráadásul rengeteg felesleges víz kötődhet meg a szövetekben, amely szintén súlygyarapodással járhat együtt. Sok nő kezd drasztikus és önsanyargató életmódváltásba és ilyenkor koplalnak és rengeteget edzenek. Ez nem fog eredményre vezetni, mert ebbe az életmódba könnyen bele lehet unni, és akkor a leadott kilók duplán, vagy akár triplán jönnek vissza. Nem baj, ha már nem tudjuk elérni a leánykori alakunkat, a számunkra ideális, a testalkatunknak és a korunknak megfelelő súly elérésére kell törekedni, és mindezt elegendő folyadékfogyasztással, kiegyensúlyozott és ésszerű táplálkozással és rendszeres mozgással kell elérni.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*