Újházi tyúkhúsleves egy fehér tálban.

A mai fiatalok egy része csak fintorog, amikor az ebéd során a leves is a menü részét képezi. Közülük sokan ki is hagyják az előételt és rögtön a második fogással kezdik a nap második főétkezését. Rengeteg érv szól pedig amellett, hogy miért is olyan jó levest fogyasztani.

Először is, ha valaki levessel kezdi az ebédjét, biztos lehet benne, hogy annyira eltelítődik, hogy ezt követően sokkal kevesebb kalóriát fog bevinni a szervezetébe, mint azok, akik a második fogással indítanak. A leves fogyasztásánál azonban gondosan ügyelni kell arra, hogy 150 kalóriánál többet ne tartalmazzon. Ezért a könnyű, főként zöldségekből és esetleg sovány húsokból álló előételeket szükséges előnyben részesíteni, illetve a hideg gyümölcsleveseket, melyeket nem cukorral édesítettek.

A leves tehát akkor lesz egészséges és alacsony kalóriatartalmú, ha friss zöldségből, gyümölcsből és zsírszegény húsból, főként szárnyasokból készül, és nem tartalmaz sok zsiradékot, illetve rántást.

Hazánkban nagyon elenyésző az egy főre jutó zöldségfogyasztás, mivel nem olyan nemzet vagyunk, akik nyers zöldséget vagy gyümölcsöt fogyasztunk, amikor nassolni támad kedvünk. Étkezési szokásainkon nehezen változtatunk, éppen ezért lenne lényeges minél több idényzöldségekből készült levest fogyasztani. Köztudott, hogy a friss zöldségek mennyi ásványi anyagot, vitamint és értékes rostot tartalmaznak, amelyek egy része még akkor sem vész el, ha megpárolod azokat. Jó ha tudod, hogy soha nem szabad agyonfőzni a természet kincseit, vagyis a zöldségeket, elég ha csak roppanósra puhítod azokat. Persze a legideálisabb az lenne, ha napközben fogyasztanál azért nyers zöldségeket is, amikor valamilyen ropogtatnivalóra vágysz. A leves egyéb fontos tápanyagokat – zsírokat, szénhidrátokat és fehérjéket – is tartalmaz, amelyeknek a kiegyensúlyozott táplálkozásban szintén kiemelkedő szerepük van.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a szervezetünknek naponta legalább 2 liter folyadékra van szüksége, hiszen hidratál, megtámogatja az emésztést és még méregtelenít is. Nyáron be is tudjuk tartani ezt a mennyiséget, de télen, amikor sokat didergünk, kevésbé kívánjuk a vizet. Ha mindennap fogyasztanál levest, akkor nem lenne szükséges 2 liter innivalóval megküzdened, hiszen voltaképpen a leves is folyadék, és folyadékszükségleted egy részét ezzel is kielégítheted.

A leves mindezeken túl a jóllakottság érzését is biztosítja, és jelentős mértékben képes lecsökkenteni az éhségérzetet.

Mellette szól még az is, hogy a legtöbb levest nagyon könnyű elkészíteni. Jobban jársz, ha elfelejted az instant leveseket, mert tele vannak a szervezetedre káros anyagokkal. Mindig friss alapanyagokat, zöldségeket, húsárukat és fűszernövényeket használj, hiszen javarészt attól lesz egészséges egy étel, hogy milyen hozzávalókból készül.

Egyes levesek nem csupán az emésztést és a folyadékpótlást segítik elő, hanem emellett különféle betegségeket is képesek orvosolni. Nem csupán hazánkban, de még a Távol-Keleten is immunerősítő hatást tulajdonítanak például a csontlevesnek. Nem hiába bíztatnak a szüleid megfázás és nátha esetén, hogy egyél egy kis tyúkhúslevet, hisz majd attól megerősödsz. Egyes feltételezések szerint nem pusztán a leves tartalma okoz ilyenkor rohamosabb gyógyulást, hanem a mögötte megbújó lélektannak is szerepe lehet benne. A húslevesevésnek ugyanis nagy hagyománya van hazánkban, amely főként néhány évtizede egyetlen családi asztalról sem hiányozhatott vasárnaponként. Az összegyűlt család és a húsleves együttesen okozhatnak javulást a beteg állapotában, mivel ideális esetben a család egy támogató rendszer, míg a zöldségekben gazdag leves értékes tápanyagokkal látja el a szervezetet. Ennek a kettőnek az együttese rendelkezhet gyógyító erővel.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*