Fahéjas sütőtökpuding kis poharakban.

Elérkezett a sütőtök szezonja. Lehet enni önmagában, de rengeteg étel is készülhet belőle. Főzhetünk belőle levest, de felhasználhatjuk köretként, beletehetjük salátába, sőt még süteménybe is belesüthetjük. Most két olyan receptet – egy levest és egy desszertet – ismerhetsz meg, amelyek nemcsak nagyon ízletesek, hanem nagyon egészségesek is. Ha teheted és szereted a sütőtököt, egyél belőle minél többet, mert ezzel csak jót teszel a szervezetednek.

Fokhagymás, korianderes sütőtökkrémleves hozzávalói:

  • 30 dkg sütőtök
  • 1 közepes póréhagyma
  • fél liter csirkehús alaplé
  • 1 kisebb darab gyömbér
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 dl kókusztej
  • fehér bors
  • szerecsendió
  • kurkuma
  • egy kevés tökmagolaj
  • egy marék tökmag

Elkészítése:

Első lépésként süsd meg a sütőtököt, majd pürésítsd. Egy edénybe tegyél egy kevés tökmagolajat, majd dinszteld meg benne a pici darabokra vágott póréhagymát és fokhagymát. A meghámozott és lereszelt gyömbért is add a kétféle hagymához, de közben folyamatosan kevergesd az edény tartalmát. Most a kétféle fűszer, vagyis a szerecsendió és a kurkuma következik. Ezekből én egy-két csipetet szoktam beletenni, de ez ízlés szerint változhat. Öntsd az edénybe a csirkehús alaplevet, majd add hozzá a pürésített sütőtököt. Körülbelül 15 percig főzd a levest, míg az ízek jól összeérnek. Amikor letelt a tizenöt perc, turmixold le a levest, majd tedd vissza a tűzhelyre. Öntsd bele a kókusztejet, de közben folyamatosan kavargasd. Ezt követően fűszerezd sóval és borssal az ízlésednek megfelelően. Végezetül egy serpenyőben piríts egy kevés tökmagot és ezzel tálald ezt a fejedelmi ételt.

Fahéjas, gyömbéres sütőtökpuding hozzávalói:

  • egy kisebb méretű sütőtök (egy akkora, amekkora elegendő 4 személynek)
  • 2 dl habtejszín (de tejszínes pudinggal is készülhet, így is isteni)
  • fél evőkanálnyi frissen reszelt gyömbér
  • 2 evőkanálnyi nyírfacukor vagy méz
  • 2-3 csipetnyi őrölt fahéj
  • 2-3 csipetnyi őrölt szegfűszeg
  • fél vaníliarúd

Elkészítése:

Készítsd elő a tököt. Vágd le a héját, szedd ki a magjait, majd kockázd fel. Tedd egy edénybe, önts rá annyi vizet, amennyi ellepi. Amikor gyöngyözni kezd a víz, fűszerezd meg a szegfűszeggel és a fahéjjal, majd add hozzá a kikapargatott vaníliarudat. Amikor a tök megpuhult, akkor turmixold le a gyömbérrel, a mézzel és a tejszínnel egyetemben. Töltsd a pudingot fagylaltkelyhekbe, majd ha lehűlt, tedd hűtőbe. Ha éppen nem fogyókúrázol, akkor egy kevés tejszínhabot még nyomhatsz a tetejére. Jó étvágyat!

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*