Régi asztallapon egymás mellett 4 friss fűszernövény: oregánó, rozmaring, kakukkfű és zsálya.

Még manapság is a magyar konyhákban szinte csak hagyományos fűszerekkel találkozunk, pedig ma már egyre többféle fűszert lehet látni a boltok polcain. A sóról egyre több kutatás bizonyította be, hogy mértéktelenül fogyasztva a szervezet számára nagyon egészségtelen. Hiába használ azonban belőle valaki csak keveset, ha a feldolgozott élelmiszerek nagy része tartalmaz sót és ezt nem kalkuláljuk bele a napi sófogyasztásunkba. A fűszernövények ízvilágát könnyű megszokni, hiszen nagyon ízletessé varázsolják ételeinket, mindemellett pedig fölöttébb egészségesek is a bennük található hatóanyagoknak köszönhetően.

A rozmaring értékes vitaminokat – A-, B6- és C-vitamin – és ásványi anyagokat – vas, folsav, kálium – tartalmaz, emellett a megfelelő agyműködéshez is hozzájárul. A kurkuma csökkenti a szervezetben kialakuló gyulladásokat, antioxidáns hatásokkal rendelkezik, és egyes kutatások szerint védelmet nyújthat az Alzheimer-kórral és a szívbetegségekkel szemben. Mindemellett csökkenti a koleszterinszintet, és szerepet játszik az izmok regenerálódásában is. Nemcsak belsőleg vehetjük azonban hasznát, hanem akár külsőleg is használhatjuk, hiszen csodákat tesz az arcbőrrel, ragyogóvá és üdévé varázsolja azt.

A kakukkfüvet csonterősítőnek is tekinthetjük, hiszen van benne kalcium és K-vitamin is, amelyek a csontok egészségéért is felelnek. A fahéj is tud néhány betegséget orvosolni. Alkalmazható emésztési problémáknál, de csillapítja a hasmenést és a hányingert is. Jó hatással van a vérkeringésre, csökkenti a koleszterin- és a vércukorszintet, antioxidáns hatása révén pedig segíthet a daganatos megbetegedések kialakulásának megelőzésében.

A zsálya is egy antioxidáns hatásokkal rendelkező gyógynövény, amely szintén csökkenti a koleszterinszintet és megfázás során csillapítja a kellemetlen tüneteket. A szegfűszegnek mint fűszernövénynek nagy hasznát vehetjük akkor, ha egy gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatású „csodaszerre” van szükségünk. A belőle készült olajat pedig bedörzsölőként használhatjuk, ha például az ínyünk be van gyulladva.

A kellemes illatú menta frissíti a leheletet. Ehhez csak arra van szükség, hogy elrágcsáljuk egy-két mentalevelet, de vízhajtó hatásokkal is rendelkezik. A koriander a vércukorszint szabályozásában játszik szerepet.

A fekete bors a magyar konyhák egyik kedvenc fűszere, sokan azonban nem ismerik áldásos hatásait. Ez a fekete színű fűszernövény megtámogatja az anyagcserét, segíti a tápanyagok felszívódását, hozzájárul a vérnyomás szabályozásához és a vizeletürítéshez is. Sok betegség létrejöttéért a szervezetben kialakuló krónikus gyulladás tehető felelőssé. A gyömbér ennek megelőzésében, illetve megakadályozásában is segíthet, hiszen gyulladáscsökkentő hatásokkal rendelkezik, de a magas vércukorszintet is csökkenteni képes.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*