Mini töklámpás az avarban, mellette egy futó cipője.

Október utolsó napján a halloween futással angolszász szokások elevenítődnek fel. Ennek keretében Gyula belvárosában fáklyával történő futást rendeznek, közben a résztvevők betévednek a gyulai várba is. A futóverseny mellett lesz lehetőség tökfaragásra, és a jelenlévők versenyezhetnek azért is, hogy kié lesz a legfinomabb, tökkel ízesített sütemény. A rendezvényre érkezők jelmeze is értékelésre kerül, amelyik öltözetet a legkreatívabbnak gondolja a zsűri, annak tulajdonosát díjban is részesítik.

Hol is helyezkedik el Gyula? A város az Alföld délkeleti részén, a Fehér-Körös mentén található. Ez a gyönyörű város az egyik leglátogatottabb hely az országban nemcsak a külföldi turisták, de a magyar nyaralni és nézelődni vágyók számára is. Számtalan nevezetességet tudsz megnézni, ha erre jársz. Megtekintheted a Nádi Boldogasszony katolikus kegytemplomot, a Százéves Cukrászdát, a Szentháromság kápolnát. Bekukkanthatsz a gyulai vár lovagtermébe, de megtekintheted az Almásy-kastélyt is.

Amennyiben felkeltette érdeklődésedet ez a nagyszerű, halloween ünnepéhez kötődő program, akkor mindenképpen ott a helyed. De mi is a halloween? Igazából a halloween egy ősi kelta ünnep, amelyet elsősorban az angolszász országokban ünnepelnek, de mára már szinte az egész világon elterjedt. Ezen az éjjelen megünneplésre kerülnek a boszorkányok, a szellemek, a római Pomona-nap, a keresztény halottak napja és a kelta samhain ünnep is.

A halloween egyik legjelentősebb szimbóluma a töklámpás. Egy tökből változatos – szomorú, mosolygós, gonosz, rémisztő – arckifejezésű „tökfejet” készítenek, majd a tök belsejébe egy lámpás kerül, hogy a tökfigura még ijesztőbbé váljon. Mire van szükséged, ha gyakorolni szeretnéd a tökfaragást? Nyilván kelleni fog hozzá egy méretes, formás tök. Egy alkoholos filctoll, amellyel előre megrajzolhatod a szemeket, orrot és a szájat. Szükséged lesz egy késre a faragáshoz, egy kanálra, amellyel a tök belsejét kanalazhatod ki, és természetesen kelleni fog egy mécses vagy gyertya is, amelyet a legvégén a tök belsejébe fogsz helyezni.

Mivel sütiverseny is lesz, ezért talán a következő recept is hasznotokra válik és nem mellékesen nagyon fincsi is.

Hozzávalók:

  • fél kg sütőtök
  • 20 dkg liszt
  • 8-10 evőkanál méz
  • 2,5-3 deciliter kefir
  • 1,5 dl sovány tej
  • 2 db tojás
  • egy vaníliarúd
  • 1 sütőpor
  • egy csipet só
  • ízlés szerint fahéj
  • és őrölt szegfűszeg

Elkészítése:

  • Először is süsd meg a tököt, ha kész, akkor szabadítsd meg a külső héjától, a belsejét kapard ki és turmixold le.
  • A tojást és a mézet alaposan keverd össze, majd minden hozzávalót szép sorban adagolj hozzá, aztán csomómentesen keverd el az így kapott masszát.
  • Egy tepsibe tegyél sütőpapírt és a tésztát szépen oszlasd el a tepsiben.
  • Előmelegített sütőben süsd körülbelül 180 fokon.
  • 20-30 perc alatt kész is lesz ez az isteni sütemény, amelyre – miután kihűlt – tehetsz sütőtökdarabkákat vagy szitálhatsz rá egy kevéske porcukrot.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*