A Happy Christmas című amerikai vígjáték szereplői egy kanapén.

A Boldog karácsony egy amerikai vígjáték, amelyet érdemes mindenkinek megnézni, aki az ünnepek alatt szeretne jól szórakozni. A filmet Joe Swanberg rendezte, és ő alakítja a film egyik főszereplőjét, Jeffet is.

A történet azzal indul, hogy a húszas éveiben járó Jenny (Anna Kendrick) Chicagóba látogat a testvéréhez. A látogatás mögött egy szakítás húzódik meg. Kelly úgy érzi, hogy ezzel tönkrement az egész addigi élete, azonban a testvére Jeff (Joe Swanberg) és a felesége, Kelly (Melanie Lynskey) ezt egy kicsit másként látja. Ők úgy vélik, hogy az ő életük fordult fel fenekestül azzal, hogy Jenny hozzájuk költözött. Hiszen Jeff és Kelly élete éppen kezd kedvező fordulatot venni, ugyanis Jeff filmrendezőként dolgozik, míg a felesége kezdő regényíróként kezd sikereket aratni. Ráadásul van egy tündéri kétéves gyermekük, így a boldogságuk felhőtlen, egészen addig, míg Jenny betoppan chicagói otthonukba.

Jenny nem sokáig siratja korábbi kapcsolatát, hiszen hamarosan egy újabb viszonyba bonyolódik, amely nemcsak Kelly életére lesz kihatással, hanem írói pályafutására is és még a férjéhez fűződő kapcsolatára is.

Ne ülj le a filmet megnézni, ha valami nagyon extra, ütős filmre vágysz, hiszen ettől a filmtől ezt nem fogod megkapni. Ez egy könnyed, laza, szórakoztató film, amelyben nincsenek megcsalások, családi perpatvarok és melodrámák sem. Ennek ellenére a film szórakoztat és a film végére bennünket is elgondolkodtat, hogy de jó lenne így élni, ahogy a film szereplői is, akik egykettőre képesek a problémákat megoldani, az élet nehézségein nem görcsölni és szinte mindent lazán venni.

A film tehát nem túl eseménydús, nem is olyan nagyon ismert és felkapott szereplőkkel, habár egy-két színész – például a Két kicsi és egy pasiból Rose (Melanie Lynskey) – még most is mosolyt tud csalni az arcunkra.

Ha szeretnél belenézni egy átlagos család életébe, ha látni szeretnél egy életre kísértetiesen hasonlító filmet és nem vágysz extra izgalmakra, akkor ezt a filmet neked találták ki. A filmkritikusok is meglehetősen pozitív véleménnyel voltak a filmmel kapcsolatban.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*