A Kékszalag vitorlásversenye a Tihanyi Apátság alatt.

Júliusban már tombol a nyár, sokan élvezik ilyenkor a jól megérdemelt szabadságot. Azok, akik nyáron is szívesen mozognak, gyakran vesznek részt különféle sporteseményeken. Nyáron is sok ilyen sportprogramban lehet részed, hiszen az ország számtalan pontján igyekeznek a szervezők megmozgatni az embereket. Nézzük is, hogy milyen sportrendezvényeket szerveznek az ország számos pontján és hová is érdemes ellátogatnod, mely versenyre érdemes benevezned.

  1. július 2–4. Kékszalag Balatonfüred

Balatonfüreden ismét megrendezik ezt a versenyt, amely Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenye. Ezen a versenyen az emberek nem csupán egymással küzdenek meg, hanem az időjárással is. A táv, amelyet a versenyzőknek meg kell tenniük, összesen 160 km. A rajt és a célvonal is a balatonfüredi kikötőben lesz. Az első pályajel Balatonkenese előtt található, aztán a hajók Siófok felé tartanak, majd áthajóznak a Tihanyi-szoroson, ahonnan Keszthely felé veszik az irányt. Ezt követően visszafelé hajóznak a balatonfüredi cél, azaz a kikötő irányába.

Július 3–5. Ultra Tisza-tó futóverseny

A futók számára a start Tiszafüreden lesz, majd déli irányba haladva a tó megkerülésére kerül sor. A versenyzőknek összesen 16 óra alatt kell a 111 kilométeres távot teljesíteniük. Az útvonalon 18 váltópont lesz és a szervezők több mint 20 frissítőpontot állítanak fel, ezzel is megkönnyítve a versenyzők számára a célbaérést. A verseny lehetővé teszi, hogy futva vagy kerékpárral kerüljük meg a tavat. A versenyközpont a tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkban lesz. Útvonal: Tiszafüred – Tiszaörvény – Abádszalók – Abádszalók kikötő – Kisköre – Kiskörei strand – Dinnyéshát – Sarud – Poroszló – Sarud-Dinnyéshát – Kisköre strand – Kisköre – Abádszalók kikötő – Abádszalók – Tiszaderzs – Tiszaörvény – Tiszafüred.

Július 07. Atlétikai Magyar Nagydíj

A Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjat Székesfehérváron rendezik meg 2020. július hetedikén. 2014-ben rendeztek először ilyen versenyt, ahol világsztárokat is felvonultattak. A versenyt a Regionális Atlétikai Központban rendezték meg. A rajtvonalnál világbajnokok és olimpiai bajnokok is állnak majd.

Július 2–8. Youth Football Fesztivál

A Youth Football Fesztivál Közép-Európa legnagyobb ifjúsági labdarúgó tornája, melyet Kaposváron rendeznek meg. A városba közel 200 8 és 18 éves korosztályú csapat érkezik a világ számos pontjáról. A fesztiválon nemcsak foci, hanem kézi-, kosár- és röplabdaversenyek is lesznek párhuzamosan.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*