Személyi mérlegen áll lábujjhegyen egy hölgy.

A reklámok és az internet teli vannak fogyásra buzdító szlogenekkel és gyors fogyást ígérő csodateákkal és csodakapszulákkal. A gyors és drasztikus testsúlycsökkenést hirdetők már csak azért sem tudnak a szememben hitelesek lenni, mert a 10-20-30 kilogrammos súlyfelesleget lehetetlen 4 vagy 6 hét alatt káros mellékhatások nélkül leadni. Hiszen a több tízkilós többletsúly sem ennyi idő alatt kúszott fel rád, éppen ezért teljesen balga dolognak tartom, amikor azt akarják velünk elhitetni, hogy életmódváltás nélkül egy vagy kétdoboznyi testsúlycsökkentő gyógyszer majd gyógyír lesz a problémánkra. A sikertelenség még akkor is ott lóg a levegőben, ha mindenféle boszorkányos pirula nélkül, egészséges étkezéssel és rendszeres mozgással próbálsz megszabadulni felesleges kilóidtól.

Az első lépés, ha fogyókúrába kezdesz, hogy ne méregesd folyton magad a mérlegen, mert hiába mutat az kevesebb kilót, ha szemmel láthatóan még mindig sok a zsír rajtad. Bizony, egyáltalán nem mindegy, hogy a súlyodból veszítesz, vagy a zsírpárnáid fogyatkoznak meg.

Az ész nélkül végzett fogyókúra miatt elképzelhető, hogy nem a zsírtömeg lesz rajtad kevesebb, hanem az izmaidtól kell megválnod, ami a jó külsőt lenne képes biztosítani számodra a megfelelő súlycsökkenés után. Gondolom, láttál már két azonos súlyú és magasságú embert. Az egyik egyáltalán nem nézett ki túlsúlyosnak, mert duzzadó és kőkemény izomzattal rendelkezett, ezzel ellentétben a másik, azonos testsúllyal bíró emberkén szinte rengett a háj. Nos, ilyen különbséget képes produkálni a nem jól megválasztott diéta. Addig, míg az egyik személy sikeresen megszabadult a zsírpárnácskáitól, addig a másik az izomtömegéből veszített. Így hiába voltak hasonló súlycsoportban, ha a kinézetük szemmel láthatóan is különbözött.

Gyors fogyókúra nem létezik. Vagyis létezik, de ezek nem lehetnek tartósak. Több kutatás is arról számolt be, hogy a rohamtempóban leadott kilókat a diéta befejezése után szélsebesen visszahízzák az emberek, de olyan is akad, aki még súlyosabb lesz a fogyókúra után, mint annak előtte volt. Hogyan lehetséges ez? A diéta során kalóriát vonsz meg magadtól. A szervezeted ezt rögtön érzékelni fogja, ugyanis nem lehet becsapni. Diétád elején valamennyit fogysz, de aztán szervezeted őrült raktározásba kezd, anyagcseréd lelassul, így azt a kevés kalóriát is, amit megeszel, a tested rögtön el is kezdi tárolni. Tehát főként vizet fogsz veszíteni, és az izmaidtól szabadulsz meg. Mivel azt érzékeled, hogy lefogytál, ezért visszaállsz a normál étkezésre, ami azt eredményezi, hogy a szervezeted ismét raktározni kezd, nehogy aztán ismét éheznie kelljen, mint a fogyókúrád idején. Egyre többet és többet tartalékol, ezért van az, hogy sokkal több kiló szalad fel rád, mint mikor a diétádat elkezdted.

Pontosan az ilyen helyzetek elkerülése miatt kellene már a gyermekeket is az egészséges életmódra nevelni. Pici kortól tudatosítani kellene bennük, hogy az elhízás nemcsak betegségek okozója lehet, de a felszedett kilóktól milyen rettenetesen nehéz megszabadulni. A szülőknek is az egészséges táplálkozást és a rendszeres testmozgást, sportolást kellene preferálniuk, mert hiszen elsősorban ők azok, akiknek példát kellene gyermekeiknek mutatni. A szülő viselkedése egy minta a gyermek számára, amelyet akkor is utánozni fog, ha az éppen nem követendő. Értem ezt az egészségtelen táplálkozásra, a tunya életmódra, az egészségre káros szerek használatára és minden olyan viselkedésre, amelyet a gyermek egy pillanat alatt „lemásol”, és mivel a szülő is csinálja, így azt gondolja, hogy az helyénvaló.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*