Vállban lévő izomláz rajza.

Éreztél már fájdalmat, izomlázat, amikor valamilyen új gyakorlatot végeztél edzés alatt? Az izomfájdalom nem minden esetben az edzés alatt jelentkezik, hanem az edzést követő egy, kettő vagy éppen három nap múlva. Dr. Jonathan Folland szerint, aki az emberi teljesítőképességet vizsgálta, az edzések utáni izomfájdalmak elkerülhetők.

Először is nézzük meg, hogy miért alakul ki izomfájdalom a mozgást, az edzést követően. Ezek a fájdalmak elsősorban azoknál jelentkeznek, akik korábban nem mozogtak, majd úgy döntenek, hogy edzeni kezdenek, vagy akik változtatnak korábbi edzéstervükön, vagy akik elkezdik növelni az edzésük intenzitását. Amikor az izmok keményebben kezdenek el dolgozni, mint korábban, akkor ez „károsodást” okoz az izomrostokban, amely izomfájdalmat vagy izommerevséget eredményez. De ennek oka a tejsav felszaporodása is lehet.

Kik tudják befolyásolni az izomfájdalmat? Azok, akik évek óta rendszeresen edzenek, mint például az atléták. Az „amatőr” sportolók kedvét szegheti az izomláz, hiszen nem sok kedvük lesz újra mozogni, ha az első néhány edzést követően alig tudtak kikászálódni az ágyból a rettenetes izomfájdalmak miatt. A jó hír azonban az, hogy ez az izomfájdalom fokozatos lecsökken, majd alábbhagy, ahogy hozzászoknak az izmok a fokozatos terheléshez. Az izom a rendszeres edzés hatására fejlődik, így lesz a rendszeresen sportoló ereje és állóképessége egyre nagyobb és nagyobb.

Milyen sporttevékenységek képesek izomlázat okozni? Mindenféle mozgás, amelyekhez nem vagy hozzászokva, és amely mozgások összehúzódásra és elernyedésre késztetik az izmokat. Például izomfájdalmat okozhat a lépcsőzés, a futás, a kocogás, a guggolás, vagy éppen a súlyemelés.

Mennyi ideig lesz izomlázad? Az edzés után egy-két nap múlva jelentkeik az izomfájdalom, amely néhány napig is eltarthat. Azonban nem szabad nagyon erős fájdalmat érezned, hiszen ez azt jelenti, hogy túlerőltetted az izmaidat, de a nyilalló fájdalom akár még komolyabb sérülést is jelezhet.

Hogyan tudod kezelni az izomlázat? Nincs egyszerű dolgod, ugyanis százszázalékos gyógymód nem létezik. A következő praktikák azonban sokat segíthetnek a fájdalom enyhítésében. Helyezz egy jéggel teli zacskót a fájdalmas testrészre, de a masszázs is sokat segíthet, valaki pedig az akupresszúrára esküszik. Megint mások fájdalomcsillapítót fogyasztanak, de a legtöbbet a pihenés segíthet, amely az izmok regenerációját segíti elő. Az izomfájdalom nem igényel orvosi beavatkozást, csak abban az esetben, ha a fájdalom miatt nagyon legyengülsz, duzzanatot veszel észre a testeden, vagy ha a vizeleted sötét színűvé válik. Ezek olyan tünetek, amelyek arra figyelmeztethetnek, hogy valami komoly baj van, így minden ilyen esetben keresd fel a háziorvosodat.

Hogyan tudod megelőzni az izomlázat? Egy dolgot tehetsz, ha elkezdesz sportolni, mozogni. Edzésed során alkalmazd a fokozatosság elvét, hiszen az izmaidnak időre van szüksége, amíg megszokják a rendszeres terhelést. Az is lényeges, hogy edzés előtt végezz bemelegítő gyakorlatokat, hiszen így kevesebb lesz az esélye, hogy az izmaid megfájdulnak. Az edzés utáni nyújtással is elkerülheted az izomlázat.

Folytathatod az edzést, ha izomlázad van? Természetesen folytathatod, de eléggé kellemetlenül fogod magad érezni, főleg a bemelegítés szakaszában. Edzés során úgy érezheted, mintha az izomlázad nyomtalanul eltűnt volna, de megnyugodhatsz, mivel a regenerálódási fázisban ismét érezni fogod, hogy vannak izmaid. Ha nagy fájdalmaid vannak, akkor jobb, ha néhány napig nem erőlteted az izmaidat és hagysz nekik időt a pihenésre.

Ha rendszeresen edzel, akkor is számíthatsz izomlázra? Ha a tested hozzászokott az edzés során végzett gyakorlatokhoz, akkor nem. Ha viszont új edzéstervet dolgozol ki, amely a korábbinál keményebb és intenzívebb, akkor számíthatsz rá, hogy az izomfájdalom néhány napig ismét a vendéged lesz.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*