Különböző stílusú Nike ruhákba öltözött fiatal lányok egymás mellett.

Sokan presztízskérdést csinálnak abból, hogy milyen ruhába menjenek az edzőterembe. Márkás, több tízezer forintot érő ruhákban villognak, csak hogy megmutassák, hogy nekik ilyen drága göncökre is telik. Mások pedig éppen emiatt a kivagyiság miatt nem mernek belépni a konditerembe, mert félnek, hogy nevetség tárgyává válnak kissé kopottas, olcsóbb sportfelszerelésükben. Ezért inkább nem is törődnek testük karbantartásával, vagy otthon, a négy fal között végeznek gyakorlatokat, amit hamar abba is hagynak, mert egyedül – lássuk be – kisebb a motiváció és a hajtóerő is.

Mi tehát a fontos? Milyen legyen az edzéshez, fitneszhez választott ruhánk? A leglényegesebb momentum, hogy kényelmes legyen. Ne szorítson sehol, ne legyen ránk nagy, ne akadjon be edzés közben sehová sem. Az is fontos, hogy ne izzadjunk túlságosan bele, bár ez elkerülhetetlen, ha például már egy órája sanyargatjuk magunkat az edzőteremben. Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy csak csatakosan omlunk össze a zuhanyzóban, vagy mindenki látványosan befogja az orrát és fintorog, amikor elhaladunk mellettük.

Éppen ezért ajánlatos inkább pamutból készült edzőszettet választani, mint valami műszálas vacakot. A ruha minősége mellett a tisztaság és ápoltság is lényeges, ha emberek között szeretnénk formába hozni a testünket. Testmozgás után ezért ajánlatos a sportszerkónkat rögtön belökni a mosógépbe, és így a következő edzésen, amikor a táskánkból előhúzzuk az edzőruhánkat, elkerülhetjük az orrfacsaró és szégyenteljes igazságot. Mármint, hogy a testünk ugyan fontos, de ruhánk tisztántartására már nem fordítunk kellő gondot.

Alapvető, hogy az edzéshez választott cipő kényelmes és zárt legyen. Talán a cipőbe nem árt kicsit több pénzt fektetni, mert nem mindegy, hogy edzés közben milyen hatások érik lábainkat. Lényeges, hogy ne szorítson, jól tartsa meg a bokát, és az edzés milyenségét figyelembe véve válasszunk sportlábbelit.

A ruhánál is az a legfontosabb, hogy komfortos legyen. A pamutból készült hosszú vagy rövidnadrág és póló tökéletes választás. A pamutruhák előnye, hogy nem okoznak bőrirritációt és nagyon kényelmesek. A felső ne legyen túl szűk és túl bő sem. A bő méret például rettentő idegesítő tud lenni jógázás közben. Aki hetente többször is lejár edzeni, érdemes két váltás sportruházatba is befektetnie, de ennél több nem szükséges.

A nagyon izzadósak fejpántot vagy kendőt is viselhetnek edzés közben, amely a hajukról, fejükről csordogáló izzadtságot felfogja, és így nem kell 5 percenként a homlokukat, szemüket törölgetni.

A melltartó megfelelő kiválasztása is lényeges. Legyen kényelmes, szívja fel az izzadtságot, és tartsa meg a kebleidet. Legjobb, ha sportmelltartó mellett teszed le a voksod, mert megtámasztja a kötőszöveteket és véd a megerőltető mozgásformáktól, illetve megóv a közvetlen erőhatásoktól is.

Összefoglalva tehát az edzés ne a rongyrázásról szóljon, hanem a kényelemről, a biztonságról és a jó közérzetről. Válassz olyan ruhadarabokat, melyeknek jó a nedvszívó képessége, jól szellőznek, kényelmes a viseletük, és biztosítják a megfelelő mozgásteret. Mondanom sem kell, hogy az öltözeted sportos legyen, a miniszoknyás, falatnyi topban való csípőmozgás lehet, hogy szemet gyönyörködtető tánc közben, de egy edzőteremben nevetséges, és divatba sem fog jönni soha, bármennyire is szeretnéd.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*