Kockákra vágott csokis sütemény, mellette kiskanál.

Az érzelmeink nagyban meghatározzák az étkezéshez való hozzáállásunkat. A legtöbb ember érzelmi evőnek számít, ami azt jelenti, hogy akár jó, akár rossz passzban van, az ételhez nyúl vigasztalódásért vagy valamilyen táplálékkal jutalmazza magát, ha valami jó történik az életében. Viszont ez nem biztos, hogy olyan jó megoldás, hiszen így pluszkalóriákat visznek be a szervezetükbe, ami súlygyarapodással jár együtt.

Tanulmányok igazolják, hogy stresszesebb helyzetben a cukros ételek valóban megnyugvást hoznak az emberek számára. Azonban hosszú távon ezek – az alkoholfogyasztáshoz és a dohányzáshoz hasonlóan – inkább lehangolttá teszik az embert, semmint boldoggá. Illetve gyakori hangulatingadozást és akár még depressziót is kiválthatnak. Egy másik tanulmány szerint azok a kamaszok, akik egészségesen táplálkoznak, sokkal jobb mentális állapotban vannak, mint a cukros táplálékokat fogyasztó társaik. Az egészséges ételek nem csupán a testi egészségünknek tesznek jót, de kedvező hatással vannak a hangulatingadozásra és a nyugtalanságra, így ezek az ételek a lelki egyensúly megteremtésében is rengeteget segíthetnek.

Az egészséges táplálékok olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek hatására szerotonin termelődik a szervezetünkben, amely jó hangulatot biztosít számunkra. Gondoljunk csak a teljes kiőrlésű gabonákra és az azokból készült ételekre. Ezek a táplálékok a vércukorszintet is stabilizálják, amelyek nem csupán jó hangulatot teremtenek, de segítenek ennek az érzésnek a megtartásában is. A cinkben gazdag ételek fogyasztása is remek ötlet, hiszen ez segít a depresszió és az alvászavar leküzdésében. A lassan felszívó szénhidrátok is elősegítik a szerotonin termelődését. Ezért is javasolják szakemberek a zöldség és gyümölcs fogyasztását, amelyek nemcsak a jó kedélyállapotot tudják biztosítani, hanem még egészségessé is tesznek bennünket. Az olajos magvak és a B6-vitamin pedig az egészséges idegrendszert tudják biztosítani. B6-vitamin-források: máj, halak, banán, búzacsíra. A szelén és az omega-3 zsírsavak is természetes hangulatjavítónak számítanak.

Nagyon fontos, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy milyen érzelmek milyen táplálkozási szokásokhoz vezetnek esetünkben, és próbáljunk meg valahogy ezen változtatni. Ha a stressz vált ki belőled falási rohamokat, akkor mindenképpen próbáld meg elterelni a gondolataidat. Sétálj egyet a parkban, vagy hívd fel a legjobb barátodat és beszélgess vele, így elkerülheted, hogy a hűtő felé vedd az utad és gondolkodás nélkül minden finomságot magadba tömj. Ha a stressz állandóan bekúszik az életedbe, akkor sajátíts el stresszkezelési technikákat, de az is jó megoldás, ha ilyenkor a testmozgásba menekülsz. Így két legyet üthetsz egy csapásra, vagyis az egészségedet is óvod és a mozgással testileg és lelkileg is sokkal jobban fogod érezni magad, emellett pedig az alakodat is formálod. Ha gyakran nyúlsz édesség után a feszültebb napokon, akkor egyáltalán ne legyen otthon semmilyen nassolnivaló. Hidd el, ha ki kell mozdulni otthonról a finom falatokért, kétszer is át fogod gondolni, hogy valóban szükséged van-e az adott ételre, vagy csak a benned tomboló feszültséget szeretnéd lecsillapítani.

Ha nincs otthon semmilyen dessszert, akkor stresszoldóként vegyél egy forró fürdőt és hallgass közben nyugtató zenét. A fürdőzés befejeztével a stressztől is megszabadulsz és meglátod, hogy milyen büszke leszel magadra, hogy nem édességekbe fojtottad a bánatod. Ha valami miatt szomorú vagy, akkor se engedd, hogy a pesszimizmus eluralkodjon rajtad. Gondolkodj pozitívan és mindig az legyen a szemed előtt, hogy a pillanatnyi vigaszt nyújtó desszertek és kalóriabombák csak rövid ideig nyújtanak enyhülést, viszont a nagy erőfeszítések árán leadott kilók duplán kúszhatnak vissza rád, és ezzel egy olyan ördögi körbe kerülhetsz, ahonnan csak nehézségek árán szabadulhatsz.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*