Csoportos NIA órák egy fitneszstúdióban.

A NIA szó a Neuromuscular Integrative Action szóösszetétel rövidítése. Vagyis egy olyan holisztikus fitneszirányzat, amelynek középpontjában a test, a lélek és a szellem hármasa áll. A fitneszórákon az a cél, hogy a résztvevők a testükkel kapcsolódni tudjanak a lelkükhöz és a szellemükhöz, vagyis hogy a testi, mentális, szellemi és emocionális részeik összetalálkozzanak és egységet alkossanak. A NIA segítséget nyújt azoknak az önbizalomhiányban szenvedőknek, akik nehezen békélnek meg a testükkel. Az órákon fizikailag és szellemileg is feltöltődnek, és még a stresszel is hatékonyabban lesznek képesek felvenni a harcot. A NIA emellett javítja az állóképességet és a kalóriaégetést is elősegíti. A profi módon kialakított mozgássorozatok képesek testünk öngyógyító folyamatait elindítani, de emellett a lelkünkre és a szellemünkre is pozitív hatást gyakorolnak.

A fitnesznek ezt az irányzatát 1980-ban alkotta meg egy házaspár, Debbie és Carlos Rosas. Ennél a fitneszirányzatnál a keleti mozgásformák találkoznak és egyesülnek a nyugati táncokkal. A NIA tartalmazza a taekwondo, az aikido, a tai-chi, a jóga, a Duncan dance, a funky, a jazz, az Alexander-technika elemeit és a Feldenkrais-módszert. Ezek a gyakorlatok pedig a helyes légzés elsajátításában csúcsosodnak ki. A NIA-órákon a résztvevők a zene ritmusára rengeteg táncmozdulatokat variálnak egymással.

A NIA holisztikus fitnesz nagyon jó hatással van az egészségi állapotra. Ugyanis erősíti a szív- és érrendszert, jó hatással van a légzésre, fejleszti az izmokat, növeli az állóképességet. A test ruganyossá, kecsessé és hajlékonnyá válik a rendszeresen végzett gyakorlatoktól és feszesíti, formálja az alakot. A helyes testtartás kialakítását is elősegíti, ezáltal csökkenek a derék- és a hátpanaszok. Felgyorsítja az anyagcserét, megkíméli az ízületeket. Csökkenti a menopauza és a menstruáció kellemetlen tüneteit. A szellemre és a lélekre is pozitívan hat, hiszen oldja a stresszt, elűzi a depressziót, segít az ellazulásban, fejleszti a koncentrációt.

A NIA mozgások sorozatát ötvözi, amelyet zenére, mezítláb, laza, kényelmes ruházatban szükséges végezni. Nagyon jól kikapcsol, feltölt energiával, emellett még a szociális kapcsolatok kialakítását is lehetővé teszi. Aki egyszer kipróbálja, biztos, hogy soha többet nem fog lemondani róla, hiszen a NIA segít kiszakadni a mindennapos mókuskerékből és nem csupán színt visz az emberek életébe, de szinte újjászületik, aki kipróbálja. A NIA-t bárki elkezdheti, asztmások, ízületi panaszokkal küszködők, gerincbetegek, kismamák, akik rendszeresen edzenek vagy akik életükben nem sportoltak semmit. Mindenkinek javasolható, aki szeretné megtalálni és összekapcsolni egymással a testét, a lelkét és a szellemét.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*