Reggel tornaként törzshajlítást végez spárgában egy piros szaténpizsamába öltözött hölgy az ágyában.

Aggodalomra adhat okot, ha napközben túl sokat görnyedsz az íróasztal mögött, vagyis mozgásszegény életmódot folytatsz. A felnőtt embereknek hetente legalább 150 percet kellene ahhoz mozogniuk, hogy megőrizzék az egészségüket. Az ember nagy része még 50 percet sem mozog, amely adat nagyon aggasztó. Főleg ha tudjuk, hogy az emberek jelentős hányada egyáltalán nem mozog, nem sportol semmit.

Mit lehet javasolni azoknak az embereknek, akik semennyit sem törődnek az egészségükkel? Azt, hogy mozogjanak. Kutatások igazolják, hogy azok az idősebb személyek, akik naponta legalább 20-30 percet mozognak, sokkal könnyedebben el tudják látni a napi feladataikat, mint inaktív életet élő társaik. Azok a fiatalabb személyek pedig, akik rendszeresen mozognak, sokkal energikusabbak a mozgásszegény életet élő társaiknál.

Hat kutatás során azt vizsgálták, hogy milyen hatása van a futásnak az emberi szervezetre. A kutatást végzők azt a megállapítást tették, hogy azon személyek körében, akik hetente legalább 100 percet futottak, húsz százalékkal csökkent a halálozási arány, mint azok között, akik semennyit sem mozogtak. Láthatjuk tehát, hogy a mozgásnak igenis főszerepet kell játszania az életünkben.

Szeretnél egy kis ihletet kapni a mozgáshoz? Végezd el a következő gyakorlatot hetente háromszor, majd akár minden egyes alkalommal kezdheted ezzel a napod. Ez mindössze egy néhány perces ágygyakorlat – persze emellett keményebb edzéseket is be kell iktatnod –, amely nem csupán testileg mozgat meg, hanem lelkileg is rendkívül üdítő hatású lehet. Amikor reggel kinyitod a szemedet, akkor először is nyújtózz egy hatalmasat. Majd húzd fel a jobb lábadat és fordulj egy kicsit a jobb oldaladra, közben a két karod mindvégig maradjon kinyújtott állapotban a fejed fölött. Majd végezd el a gyakorlatot a másik irányba is.

Majd húzd fel mindkét térdedet, ameddig csak tudod, öleld át a térdeidet a két kezeddel és lágyan ringatózz jobbra és balra is. Majd fordulj az egyik oldaladra és lassan, komótosan ülj fel az ágyon. Helyezkedj el törökülésben, a két kezed nyugtasd a két térdeden, hunyd be a szemeidet és meditálj így legalább 30 másodpercig.

Ezt követően nyújtóztasd meg a törzsed. Hajolj el jobb oldalra. A jobb könyököddel támaszkodj meg az ágyon, miközben a bal kezeddel nyújtózkódj egy jó nagyot a fejed fölött, de közben a törzseddel, majd a karoddal hajolj el a jobb oldali irányba. A kezeddel próbálj felfelé kapaszkodni, miközben a fejeddel és a szemeddel követed a kezed útját. Majd végezd el a gyakorlatot a másik irányba is.

Ülj vissza az alappozícióba és meditálj 5 másodpercig. A két kezeddel vegyél fel egy imádkozó pózt, végy egy mély lélegzetet, majd lassan fújd ki a levegőt. Ismételd meg a gyakorlatot hatszor. Majd a két kezed ismét helyezd a két térdedre, de most a két tenyered felfelé mutasson. Ismét lélegezz jó mélyeket, majd fújd ki a levegőt. Ebből a gyakorlatból is végezz el hat ismétlést.

Most ülj ki az ágy szélére, a talpaid nyugodjanak a padlón. Ülj egyenes derékkal az ágyon, majd dőlj először jobb oldalra. A jobb kezeddel támaszkodj meg az ágyon, a bal kezed lendítsd a magasba, majd kövesse a tested vonalát. Végezz el ebből 4 ismétlést, majd ismételd meg a gyakorlatot a másik irányba is.

Támaszkodj meg az ágyon a két kezeddel, majd emeld fel a feneked az ágyról, miközben a jobb térded is felhúzod, ameddig csak bírod. Majd következhet a bal lábad is. Ismételd meg a gyakorlatot mindkét lábaddal, tíz-tíz alkalommal.

Állj fel, emeld a magasba a két karod és nyújtózz egy jó nagyot. Közben vegyél egy jó mély lélegzetet, majd ereszd le a karjaidat és fújd ki a levegőt. Majd nyisd ki az ablakot és ismételd meg ezt a gyakorlatot tízszer. Kedves egészségedre!

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*