Zöldturmix egy kicsi befőttesüvegben, mellette a hozzávalók: fejes saláta, alma, citrom, uborka, ananász.

Bevallom, én a fejes salátát csak zöldségsaláták és zöldturmixok elkészítésekor szoktam fogyasztani. Ez utóbbinak eleinte kicsit furcsállottam az ízvilágát, de hosszas kísérletezgetést követően rájöttem, hogy milyen hozzávalók szükségesek a zöld ital elkészítéséhez, hogy egy szerethető, finom innivalót állítsak elő ennek a nagyon egészséges zöldségnek a felhasználásával. A fejes saláta meglehetősen gazdag B1-, B2-, B3-, B6- és C-vitaminban, illetve béta-karotinban, kalciumban és káliumban. A zöldségben ezeken kívül nagy mennyiségben találhatók szerves savak, például almasav, borostyánkősav, citromsav, és kis mennyiségben oxálsavat is tartalmaz, amelyet nagy mennyiségben nem szabad fogyasztani.

Arra kell még ügyelni, hogy lehetőleg biogazdálkodást folytató termelőtől vásároljunk, mert ha nem így teszünk, tudnunk kell, hogy a fejes salátában találhatók meg a legnagyobb mennyiségben azok a szennyeződések, amelyek a nitrát felhalmozódásából keletkeznek. Zöldturmixként és önmagában fogyasztva is rendkívül egészséges, hiszen szervezetünket értékes vitaminokkal tölti fel, és még a fogyókúránkba is beilleszthetjük, hiszen nagyon gyorsan teltségérzetet okoz és rendkívül alacsony az energiatartalma.

A zöldturmix rendszeres fogyasztásáról tudni érdemes, hogy mivel zöld leveles zöldséget is tartalmaz, ezzel megakadályozhatjuk a vérszegénység kialakulását, hiszen ezek a zöldfélék nagy mennyiségben tartalmaznak vasat. A zöldturmix vértisztító hatással rendelkezik és segít szervezetünk méregtelenítésében. Azonban nem csupán a vérünket képes megtisztítani, hanem a májunkat és az egész bélrendszert is. Csökkenti, de meg is szüntetheti a szervezetben kialakult gyulladásokat, így csökkentve a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát. Erős antioxidáns hatással rendelkezik, ezért védelmet nyújt sejtjeink és szöveteink számára.

A fejes salátát tartalmazó zöldturmix elkészítésénél körülbelül négy-öt alaposan megmosott és felaprított salátalevelet használok fel. A turmixba szoktam tenni egy kisebb, megtisztított sárgarépát, egy nagyobb vagy két kisebb felkockázott almát, egy mogyoró nagyságú gyömbért, egy csipetnyi fahéjat és néhány csepp frissen facsart citromlevet. Mivel nem vízzel, hanem zöld teával készítem, így nagyon különleges ízvilágot kapok. Még bizonyára ki fogok próbálni más receptet is fejes salátával, de most egyelőre ezekkel a hozzávalókkal vált számomra ihatóvá és élvezhetővé ez a zöldség.

Hagyjon választ!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*